Művészetterápia

5 alkalmas csoport

A csoport kísérője: Pásztor Viktória pszichológus

„A művészetterápiában azt szeretem, hogy nem kell mindent megérteni vagy szavakba önteni. Sokszor az alkotás már önmagában elindít egy folyamatot, és olyan érzések vagy felismerések jelennek meg a papíron, amelyekhez korábban nehéz volt kapcsolódni.”

Kinek szól a csoport?
A csoport azoknak szól, akik szeretnének jobban kapcsolódni érzéseikhez és belső világukhoz akik nehezen találják a szavakat arra, mi zajlik bennük akik nyitottak az önismereti munkára kreatív eszközökön keresztül akik szeretnének kiszakadni a mindennapok rohanásából és lelassulni akik szeretnének új nézőpontból ránézni önmagukra és élethelyzetükre
Különösen hasznos lehet azoknak, akik életük valamely területén elakadást, bizonytalanságot vagy változást élnek meg, és szeretnének mélyebben kapcsolódni saját belső erőforrásaikhoz. Emellett azoknak is, akik úgy érzik, hogy a beszélgetés mellett más módon is szeretnék kifejezni és megérteni önmagukat.
Nem. A művészetterápia nem a művészi teljesítményről vagy technikai tudásról szól. Nem az a fontos, hogy „szépet” alkoss, hanem hogy az alkotás folyamatán keresztül kapcsolódj önmagadhoz.
Az alkalmak rövid ráhangolódással és relaxációs gyakorlattal indulnak, amelyet gyakran zenei, irodalmi vagy más művészeti inspiráció egészít ki. Ezt követően különböző művészetterápiás eszközökkel dolgozunk — például kollázzsal, rajzzal, festéssel vagy más kreatív technikákkal. Az alkotást közös reflexió és megosztás követi, ahol lehetőség nyílik a folyamat során szerzett élmények tudatosítására.
A művészetterápia segíthet kapcsolatba kerülni olyan érzésekkel, belső tartalmakkal és erőforrásokkal, amelyeket nehéz lenne pusztán szavakkal megfogalmazni. Az alkotás során sokszor olyan felismerések születnek, amelyek új nézőpontot adhatnak önmagunkhoz és élethelyzeteinkhez.
Semmit. Az alkotáshoz szükséges minden eszközt és alapanyagot mi biztosítunk.
Érzelmekkel, belső mintákkal, élethelyzetekkel és erőforrásokkal.
Lassú, elfogadó, intuitív és biztonságos térre.
Lassú, elfogadó, intuitív és biztonságos térre.
Az alkotások nem értékelésre készülnek, hanem a belső folyamat támogatására.
Lassú, elfogadó, intuitív és biztonságos térre.
Az alkalmak rövid ráhangolódással és relaxációval indulnak, amelyet különböző művészetterápiás alkotófolyamatok követnek (rajz, festés, kollázs). Az alkotást közös reflexió és megosztás zárja, ahol lehetőség nyílik a belső élmények tudatosítására és feldolgozására.

További csoportok

Integral Flow

Hiszek abban, hogy bizonyos önismereti felismerések nem egyedül, hanem kapcsolódásban születnek meg. Sokszor a szorongásunkat az is táplálja, hogy elszigeteltnek

Részletek

Visszatalálás a forráshoz

A hétköznapokban könnyen eltávolodhatunk a belső világunktól a folyamatos teljesítés és racionalitás mellett. A belső képekkel való munka számomra azért

Részletek